Sziasztok!
Szóval...,visszatértem újult erővel,frissen,üdén,meg minden.:)) Köszönöm annak a néhány embernek meg a 13(!!) rendszeres olvasónak,akik velem maradtak.:) Most meghoztam nektek a következő részt,bár nem hiszem,hogy a legjobb lett,de ezt majd döntsétek el ti,a végén pedig kommenteljetek!;)
Vicky
Nicole scriptor diary
Latin betűkkel volt ráírva anyám neve,és az ő kézírásával volt díszítve a borító.Sokáig csak nézegettem,aztán magamra húzva a takarót,és felkapcsolva az asztali lámpát,kezdtem bele az olvasásába,minek első sorain igen meglepődtem...
Gwendolyn.Tudom,mikor már ezt olvasod,én nem leszek veled,de fentről figyelek rád...
Talán már órák óta olvashattam,mikor már éreztem,hogy fáradt vagyok,így elnyúltam a kanapén,és mély álomba szenderültem...
-Gwendolyn! - Ordított valaki a fülembe teljes hangerővel,mire én ijedtemben leestem az ágyról. - Jó reggelt - mosolygott negédesen Fearne,aztán végig nézett rajtam és hangosan elnevette magát.
-Nem így gondoltam,hogy keltsd fel - hallottam meg egy hangos sóhajt,ami Danielletől jött. - Jó reggelt álomszuszék - mondta kuncogva,mikor már tápászkodtam fel a földről.
-Humoros - morogtam álmosan,mondandómat egy hatalmas ásítás követte.
-Összepakoltuk a cuccaidat,és hoztunk neked tiszta ruhát is.Öltözz át,aztán lemegyünk az aulába.A többiek úgyis várnak ránk - hadarta le Eleanor,aztán a három lánnyal együtt kislisszolt az ajtón.Fáradtan pislogva indultam el a fürdőbe,ahol gyorsan rendbe szedtem magam,közben pedig azon gondolkoztam,hogy vajon anya honnan tudhatta,hogy mikor kerül a kezembe ez a napló,és hogy hol leszek akkor...Fejemet gyorsan megráztam,ezzel próbálva elhesegetni a gondolataimat,majd felkapva az asztalról a kis lemezt a táskámba süllyesztettem,és bezárva magam mögött az ajtót,elindultam a többiekhez,akik már nagyban vártak rám.Érkezésemre,senki sem vett figyelembe,kivéve Louist,aki bátorítóan mosolygott vissza.Szomorú mosollyal az arcomon néztem Jeremyre,aki egy féloldalas vigyorral viszonzott,hiszen tudta,hogy úgyis fogunk még találkozni.A kocsiban senki sem szólt egymáshoz,mert mindenkit lekötött valami,amikor hirtelen megcsörrent a telefonom.
-Igen? - Szóltam bele a készülékbe sóhajtva.
-Gwendolyn,saúdo-vos muito! /Gwendolyn,szépen üdvözölsz engem!/ - Hallottam meg egy jól ismert női hangot,amit már régen hallottam.
-Rosalinda! - Mondtam a kelleténél kicsit hangosabban,amire a két barátnőm felkapta a fejét,és széles mosollyal néztek rám,míg a többiek értetlenül vizslattak. - Sinto muito! /Ne haragudj!/ - Kezdtem bele a sajnálkozásba,aztán meghallottam hangos nevetését,rögtön jobb kedvem lett. - Diga-nos o que Florida /Mesélj,milyen Floridában/ - kérdeztem tőle portugálul,amit rajtam,és a két lányon kívül senki sem értett meg.
-Fabuloso!Pena que você não está aqui! /Mesés!Kár,hogy nem vagytok itt!/ - Sóhajtott fel szomorkásan. - E você como é a vida em San Francisco? /És neked milyen az élet San Franciscóban?/ - Kérdezte vidáman.
-Eu não estou lá /Nem ott vagyok/ - motyogtam szemlesütve,és egyre jobban belesüllyedtem az ülésbe.Mondatom hallatán Rosalinda morgott egy-két káromkodást portugálul.
-Onde você está? /Hol vagy akkor?/ - Kérdezte mérgesen.
-Meu irmão /A bátyámmal/ - mondtam halkan.
-Não vai acabar bem /Nem lesz jó vége/ - mondta rosszallóan.
-Annabell é isso? /Annabell hogy van?/ - Tereltem a témát.
-Muito bom,mas mais uma vez eu estou esperando para o bebê /Nagyon jól,viszont újra gyereket várok/ - hadarta le a végét,nekem pedig a szemeim elkerekedtek.A lányok nevetve néztek rám,de leintettem őket,hogy ez nem vicces. - O médico disse que os gêmeos /Az orvos szerint ikreket/ - mondta örömteli hangon,ami nekem is mosolyt csalt az arcomra. - Eu posso falar com mas meninas? /Tudok beszélni a lányokkal?/ - Kérdezte félénken,amin halkan felnevettem.
-Sim /Igen/ - mondtam neki,és átnyújtottam a két lánynak a készüléket,akik közül Fearne vette át tőlem.Miközben ide-oda adogatták egymásnak a telefonomat,a többiek ámulva nézték őket,ahogyan portugálul beszéltek.Miután letették,hangosan felsikítottak,amin elkezdtem nevetni. - Minek örültök ennyire? - Kérdeztem még mindig kuncogva.
-Kereszt szülők leszünk - mondták egyszerre,szélesen mosolyogva.
-Kinek a mijei? - Szólt hozzánk Liam először tegnap óta.Kérdésére mindhárman ránéztünk,de nem válaszoltuk meg azt.
-Remélem fiú lesz.Azokkal lehet rosszalkodni - mondta elgondolkozva Fear,amin én és Camille felnevettünk. - Miért?Alcide-dal is sokat hülyültünk - mondta nekünk értetlenül.
-Én pedig remélem lány lesz.Őket lehet öltöztetni,és nem olyan elevenek - mondta Cam a saját elméletét.
-Annabell igen eleven - mondtam neki a tényt.
-Igaz - húzta el a záját aztán felnevetett.Az út további része csendben telt,mint ahogyan a repülő út is.Fáradtan tápászkodtunk fel az üléseinkből a lányokkal,majd mikor kiszálltunk,szinte tátva maradt a szánk. - Washington? - Kérdezte Cam döbbenten,míg mi Fearneval magunk elé meredve bámultunk.
-Igen.Remélhetőleg itt nem jártatok - mondta gúnyosan mosolyogva drága bátyám,aztán elindult a fekete limuzinhoz,a többi fiúval együtt.Fejemet gyorsan megráztam,majd elindultam utánuk,arcomra egy széles mosolyt festve.Mikor sikeresen beértük őket,a kocsiba beszállva,egész úton vigyorogva néztem ki az ablakon. - Kiszálltok,vagy itt akartok éjszakázni? - Kérdezte kicsit sem kedvesen Liam,mikor leállt az autó motorja.Szemforgatva szálltam ki a fekete csodából,és néztem az előttem álló épületre,ami a leendő lakásunk lesz egy időre.
-Akkor,hogy lesz az eloszlás? -Kérdezte Niall fel sem nézve a telefonjából,miután megszereztük a kulcsokat.Kérdésére mindenki elgondolkozva nézett össze,mikor Harry megszólalt.
-A három lány együtt,Zayn és Perrie szintén.Louis és El féle páros egy szobában,Dan és Li együtt.Mi meg Niallel elleszünk - vonta meg a vállát,mire mindenki beleegyezően bólintott.
-Jó - mondta Liam fogcsikorgatva,aztán felém fordult -,de nem akarom azt hallani,hogy nem vagy a szobádban - mondta fenyegetően,amin halványan elmosolyodtam.
-Engem te csak ne félts - veregettem meg a vállát,majd elindultunk a felvonóhoz,amibe mikor beszálltunk,összenéztünk a lányokkal és egyszerre tört ki belőlünk a nevetés. - Mi a mai program? - Kérdeztem kuncogva őket,miután abbahagytuk a röhögést.
-Én lefekszek aludni - mondta ásítva Fearne.
-Én meg kipakolok a bőröndből - mosolyodott el Cam,mikor megszólalt a liftjelző hangja.Kiszálltunk a liftből,és elindultunk a 519-es szoba felé,amibe miután bementünk,csodálkozva néztünk körbe a helyiségen.A falakat bézs tapéta borította,rajta apró arany színű díszekkel.Mit ne mondjak,elég szép volt...Mikor a lányok eltüntek az ajtajuk mögött,nyugodtan vettem elő a naplót,és olvastam tovább,ahol félbeszakítottam.
*Este 10 óra körül*
Fáradtan csuktam össze a kis könyvszerűséget,és dőltem hátra gondolkozva,hogy mit csináljak.Ugyan nem értem a könyv végére,de elég késő van ahhoz,hogy tovább olvassak.Hirtelen mintha villámként csapott volna le az ötlet,úgy pattantam fel a kanapéról,és nyitottam ki a bőröndömet,amiből kivettem egy hosszú ujjú pulóvert,aminek a kapucniját a szememig lehúztam a csuklyát,és az államig húztam fel a cipzárt,és felkaptam az edzőtáskámat,amiben azok a tárgyak voltak eldugva,amikkel műveimet kreáltam.Halkan léptem ki az ajtón,nehogy felkeljenek a lányok,és elindultam Washington jól ismert részébe.Kiszállva a liftből ijedten húztam összébb magam,mivel a bárpultnál Liamék iszogattak és beszélgettek,és mikor mellettük mentem el,Liam kicsit érdeklődve nézett végig rajtam,de hamar el is kapta a tekintetét,mert Danielle mondott neki valamit.Amikor kiértem a hotelből,megkönnyebbülten fújtam ki a levegőmet,amit eddig bent tartottam.Mikor elértem ahhoz a helyhez,amit már régen láttam,gyors mozdulattal kaptam elő a kis festékes palackot,és kezdtem el fújkálni a falat,ami szinte már mindenhol fedve volt valamilyen mintával.Éppen hogy elkezdtem a pingálást,valakinek a keze összeütközött az enyémmel,mire ijedten ugrottunk fel egyszerre.
-Mégis ki vagy te,és mit keresel itt? - Kérdeztem mérgesen,hangom alig hallatszódott,mivel a pulóver tompította azt.
-Nem a tied az egész fal - morogta az idegen,akinek ugyanúgy tompa volt a hangja mint nekem,aztán mikor megfordult,szemei azonnal elárulták,hogy ki is ő,de mikor ő is belenézett az enyémbe,döbbenten bámult rám,majd egyszerre tört fel belőlünk a kérdés:
-TE?!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése