6.fejezet: Tényleg megváltoztam?

Drága olvasóim!

Nagyon-nagyon sajnálom,hogy régen hoztam részt,de most jöttem nektek egy hosszúval.Remélem nem haragszotok rám,és ehhez kapok kommenteket!:)

U.I.:Nagyon szépen köszönöm a 11(!) rendszeres olvasót!:))<33

xoxo Vicky

-Végre,hogy leértetek - mondta mérgesen,de egyben megkönnyebbülten Liam,mikor leértünk az aulába. - Mi tartott ilyen sokáig? - Vonta fel kérdőn a szemöldökét,miközben én egyedül pakoltam be a limuzin csomagtartójába.Kérdésére idegesen csaptam le annak a fedelét,és idegesen néztem rá.

-Egy kötelet meg egy padlás kulcsot kerestem,hogy felakasszam magam - fújtattam,amikor már beültünk az autóba.

-De ahogy elnézem nem jártál sikerrel - húzta el a száját,nekem pedig a szemeim elkerekedtek szavai hallatán.A vele szemben levő ülésre dobtam le magam,és kifele néztem az ablakon,amíg valaki le nem ült mellém.

-Szia Louis - nyújtotta a kezét felém mosolyogva az élénk kék szemű srác,de én csak összeráncolt szemöldökkel meredtem rá.

-Gwen - biccentettem,remélve,hogy békén hagy és nem szól hozzám többet...,tévedtem.

-Tudom.És eddig,hogy érzed magad? - Próbált beszédbe elegyedni velem.

-Szarul - mondtam rá sem nézve.

-Hát nem vagy a szavak embere - mondta csalódottan,és ránézett a vele szemben ülő lánnyal,aki csak intett,hogy hagyjon békén.Aztán becsapódott a kocsiba még a lilás hajú lány és a fekete barátja,akik aztán újra egymásnak estek.Szemem sarkából láttam,hogy a mellettem ülő fiúnak undor tükröződik a szeméből,és alig bírja megállni,hogy ne szóljon be semmit.

-Mielőtt egy komplett menetet lenyomnátok előttünk,szólnék nektek,hogy azt nem itt és most kellene - szólaltam meg higgadtan,amire szétrebbentek,és rámnéztek.

-Mégis ki vagy te? - Kérdezte a lila hajú szürnyeteg,hangja hallatán a hideg végigfutott a hátamon.

-Egy ember,aki nem akarja,hogy idehányjon - vágtam rá ami először eszembe jutott,és a mellettem ülő halkan felnevetett.Ekkor estek be a barátnőim,akik kérdőn néztek a mellettem ülő fiúra,de ő meg sem mozdult,helyette Liam volt az aki legtávolabbra ült,így szembe kerültem a lányokkal.

-Gwenny,megvan,hogy kik költöztek a szomszédba San Francisco-ban - csillant fel a szeme Camillenek,ami nekem is régóta fúrta az oldalamat.

-Mrs. Gold unokája - mondta mosolyogva Fearne,én pedig döbbenten néztem rájuk.

-Az amelyiknek ilyen feketés szemei vannak? - Kérdeztem felvont szemöldökkel,ők pedig bólogatni kezdtek. - Mégis,hogyan?

-Állítólag Mrs. Gold megunta a San Francisco-i házát,ezért visszaköltözött Manhattanbe - magyarázta Cam. - A jó oldala viszont az,hogy itthagyott neked egy dögös pasit - mondta ezer wattos vigyorral az arcán amin elnevettem magam.

-Kiről van szó? - Kapta fel a fejét a telefonjából Liam.

-Hagyjuk - legyintettem neki,majd visszafordultam. - Honnan tudtátok meg? - Tettem fel újabb kérdésemet.

-Mike - vágták rá egyszerre.

-Payne,mikor érünk a reptérhez? - Fordultam felé kérdőn,de válaszomra azonnal meg is kaptam a választ,amikor lefékezett a kocsi,egy hatalmas repülőgép előtt. - Magángép - morogtam halkan és kipattantam az autóból a lányokkal együtt,majd elindultunk a hatalmas géphez.

-Vigyázz! - Hallottam meg egy hangot pár méterre mögülem,aztán egy erős fuvallat csapott meg oldalról,aminek hatására,majdnem hátraestem.

-Ez meg mi a fene volt? - Kérdeztem fejemet fogva.

-Csak Niall.Mindig ő akar az ablak mellé ülni - rántott vállat Louis.

-De ha tietek az egész gép,és van még rajta egy csomó ablak,akkor minek siet? - Vontam fel a szemöldökömet,miközben a lépcsőn battyogtunk fel,kezünkben a hatalmas bőröndökkel.

-Ez Niall - tette maga elé védekezően a kezeit,amin kicsit elmosolyodtam.

-Gwen,jössz? - Paskolta meg a mellette levő helyet Fearne,aki a hátul levő kanapén ült Camille társaságában.Kérdésére egy biccentéssel válaszoltam,és lehuppantam mellé.

-Mitől van ilyen jó kedved? - Kérdezte nevetve Camille,mikor meglátta meggyötört arcomat.

-Nem szeretnék egy légtérben lenni Liammel - sóhajtottam gondterhelten,amin mindketten elmosolyodtak.

-Nézd a jó oldalát,legalább nagyobb az esélye,hogy megtaláljuk Al-t - magyarázkodott Fear,amit egy szemforgatással rendeztem le.

-Mindjárt jövök,csak szomjas vagyok - álltam fel és indultam meg a mini hűtő irányába,ahonnan kivettem egy hideg alma levet,és unottan ráztam fel azt,majd indultam vissza a helyemre,de hirtelen valaki a falnak szorított,amit a többiek döbbent,de mérges arccal figyeltek...különösen Liam. - Mit akarsz? - Kérdeztem a göndör tagtól,aki fejem mellett támasztotta kezeit,és a szemembe nézett.

-Egy kis emléket - búgta mély,rekedtes hangján,én pedig elnéztem a válla felett,és a lányokra figyeltem,akik hevesen rázták a fejüket,hogy ne tegyem...Nos,nem kicsit ismernek...

-Hmm...Nekem is pont ez jutott az eszembe - karoltam át a nyakát,és mondtam neki a szavakat szexis hangon(?),de közben egyik kezemmel az üdítős üveg kupakját csavartam le.

-Kíváncsi vagyok a te elméletedre - bújt hozzám,én pedig egy laza mozdulattal megemeltem a jobb lábamat és férfiasságának lendítettem azt,aminek hatására nyöszörögve rogyott össze,majd mikor már kellőképpen kiszenvedte magát,gonosz vigyorral az arcomon fordítottam fel az üveget,aminek tartalma egyenesen rá ömlött.

-Remélem elég emlékezetes volt neked - kacsintottam rá,és ez volt az a pillanat,amikor megtört a jég,és mindenki hangos nevetésbe kezdett,kivéve az 'áldozatot',aki csak tovább nyöszörgött a földön.

-Te nem vagy normális! - Nevetett hangosan Fearne.

-Miért? - Kérdeztem ártatlanul,de aztán én is felnevettem. - Emléket akart,és meg is kapta - mondtam vigyorogva,amin a lányok felnevettek.

-Neked tényleg kéne már egy fiú - mondta mosolyogva Camille,de én csak leintettem,hogy ne is folytassa.

-Liam mikor érünk oda? - Kiabált előre Fearne a bátyámnak,aki mérges arccal,de egy halványka mosollyal fordult hátra.

-Még körül belül egy óra - mondta és vissza is fordult barátja ápolásához,aki még mindig nyavajgott fájó testrésze miatt.

*1 óra múlva*

-Remélem érzel valami bűntudatot,hogy a rajongóid kiszakították a dobhártyámat - morogtam Liamnek,aki csak lazán megvonta a vállát.

-Ez is a sztár életnek a része - mosolygott önelégülten,aztán mindenki bezsúfolódott egy újabb limuzinba.

-Várjatok!Mielőtt még együtt kellene élnem veletek,szeretném tudni,hogy hogyan is hívnak titeket - mutogattam rájuk,amin mindenkinek elkerekedett a szeme. - Téged,és téged ismerlek - böktem a bátyám és Louis felé - titeket viszont nem. - Néztem a többiekre.

-Én Niall vagyok,ő pedig szerény barátunk Harry - ütögette meg vigyorogva a mellette ülő vállát,aki mérgesen lökte el onnan azt.

-Nézz utána - mondta a szemembe gúnyos mosollyal az arcán a fekete hajú srác,akinek kicsit kreolos bőre volt.

-Az a baj,hogy a 'barom' szóra a Google csak állatot ad ki - vágtam vissza,és arcát látva egyre nagyobb lett a vigyor az arcomon.

-Ő Zayn - bökött barátja felé Liam.

-Perrie Edwards,Zayn barátnője - mondta gúnytól csöpögő hangon,és lasajnálóan nézett végig rajtam.

-Perrie,hagyd békén! - Dörrent rá a göndör hajú lány. - Danielle Peazer,bátyád barátnője - tette hozzá mosolyogva,tekintetéből a kedvesség sugárzott.

-Eleanor Calder,Louis nyálcserélője,másnéven barátnője - mondta nevetve,amin én is felröhögtem.

-Gwendolyn Crine - mondtam mosolyogva.

-Payne - tette hozzá műköhögéssel Liam,ezzel kijavítva engem.

-Csak szeretnéd - húztam össze a szemeimet.

-Én Fearne Wright vagyok - próbálta elterelni a figyelmet Fear,ami sikerült is neki.

-Camille Gray - nézett ránk egy pillanatra,aztán máris tovább szentelte a figyelmet New Yorknak.Fél szemmel Fearnera sandítottam aki csillogó szemekkel nézett rám.

-Nem,nem,nem!Most verd ki a fejedből! - Mondtam neki fújtatva.

-Kérlek!Bármit megteszek! - Nézett rám hatalmas barna szemeivel könyörgően,aminek nem tudok nemet mondani.

-Utállak - morogtam,aztán ránéztem Camre. - Te is jössz! - mutattam rá fenyegetően,ő pedig csak megadóan bólintott.

-Csak akkor,ha eljöttök velem vásárolni - vetette be az adú-ászt.

-Jó - fújtuk ki a benntartott levegőnket Fearneval.

-Hová akartok menni? - Szállt bele a beszélgetésbe Louis.

-Oda,ahova ti nem - vágtam rá kapásból,amin Danielle és El elmosolyodott. - Mikor akartok menni? - Kérdeztem a csajokat.

-Mikor van 'szabad napotok'? - kérdezte Camille a fiúkat,de ötből egy tudta a választ,aki a bátyám volt.

-Holnap - mondta sóhajtva.

-Akkor holnap - mondta Fear vigyorogva,én pedig beletörődve döntöttem hátra a fejemet és elkezdtem számolni,hogy megnyugtassam magam egy kicsit.

-Na nem!Én ide be nem megyek! - Mondtam felcsattanva,mikor kiszálltunk és megláttam a hotelt,ahol lakni fogunk.

-Egyet értek! - Mondták a lányok is egyszerre.

-Merthogy? - Vonta fel Liam a szemöldökét.

-Mert nem és kész! - Mondtam gorombán és megfogtam a bőröndömet.

-Engem nem érdekel,hogy mi történt itt,amiért utáljátok ezt a helyet,viszont pár napot el kell töltenetek itt! - Mondta felcsattanva,és megragadta a kezemet,és mit sem törődve a többiek döbbent pillantásával,elkezdett a hotel felé ráncigálni.Ahogyan beértünk,minden olyan volt,ahogyan a legutóbbi ittjártunkkor.Fejemet lehajtva,Liam vállába temettem az arcomat,és úgy mentünk el a recepcióig. - A menedzsrünkkel mindent egyeztettek - mondta Liam komoly hangnemben,mire a recepciós egy bólintással jelezte,hogy igaza van. - Viszont három emberrel bővült a létszám,és kérnék még három szobát,ebből kifolyólag - mondta tárgyilagos hangon,amit a recepción levő alkalmazott egy unott bólintással jelzett,és tovább kereste az arcomat,ami még mindig Liam vállába volt elrejtve.Még beszélgettek bár mondatot,aztán elindultunk a lift felé,ahol beszállunk a felvonóba,a többiekkel együtt,akik kíváncsian fürkésztek engem és a két barátnőmet.

-Nem akarok itt lenni - motyogja sírástól visszafolytott hangon Camille,és lehunyja szemeit.

-Én sem - mondom halkan,miközben még mindig Liam illatát szívom magamba,megnyugtatás képpen.

-Fearne,elmondanád végre,hogy mi a fene folyik itt?! - Kérdezte fortyogva a dühtől Liam,de Fearne semmit sem hallott,mivel más kötötte le a figyelmét.

-Versailles-i békeszerződés 1919 - motyogta összeszorított szemekkel.

-Ezzel meg mi van? - Kérdezte Zayn undorodva,miközben a barna hajú barátnőmre mutatott,aki különféle évszámokat sorolt fel félhangosan.Mielőtt bárki válaszolhatott volna,megállt a lift,amiből mindenki kiszállt.

-Gwendolyn,engedj el!Itt van a szobakulcsod! - Mondta nekem morcosan,de nem engedtem el.

-Liam az Isten szerelmére!Nyisd már ki azt a rohadt szobaajtót! - Mordult fel Danielle,és meg sem várva élete párjának válaszát,kikapta annak kezéből a kulcsot,és kinyitotta az ajtót,amin mindenki becsődült.

-Első világ háború 1914-tól 1918-ig - mondta hadarva Fearne,még mindig tudomást sem véve rólunk.

-Fear!Fearne!Nyugi!Nincsen semmi baj! - Mondta nyugtatva Camille,ami visszarántotta a valóságba Feart.

-ÁRULJA MÁR EL VALAKI,HOGY MI TÖRTÉNIK ITT! - Kiabálta el magát Liam idegesen.

-Fogd be a szád! - Csattanok fel én is. - Minden rendben? - Kérdeztem Fearnet.

-Igen - bólintott egy aprót,majd értetlenül ráncolta össze a homlokát. - Miket mondtam? - Kérdezte félve.

-Csak a Versailles-i békét,és az Első világháborút - rántottam meg a vállamat,ő pedig megkönnyebbülten fújta ki a levegőt. - Liam had menjünk el innen! - Néztem könyörgően a rokonomra,aki csak dühösen csóválta a fejét.Sóhajtva ültem le a kanapéra,és hunytam le a szemeimet,remélve,hogy ez csak egy rémálom.Aztán hirtelen eszembe jutott valami,így felpattantam a helyemről,és a bőröndömből kivettem néhány cuccot,amit áthelyeztem az egyik táskámba.

-Gwenny,hova mész? - Kérdezte Fearne felvont szemöldökkel.

-Gwendolyn Lucille Crine! - Emelte fel a hangját Camille,amint meglátta a táskát a kezemben,amiről a többiek eddig mit sem sejtettek. - Megígértél valamit,és ahhoz tartsd magad! - Emlékeztetett.

-Muszáj megtennem - mondtam és kikaptam Liam kezéből a szobakulcsot,amit a pulóverem zsebébe rejtettem el. - Holnap találkozunk! - Kiáltottam vissza az ajtóból,és válaszukat meg sem várva fejemre húztam a kapucnit,és nekivágtam New York már jól ismert negyedébe...

*Liam Payne szemszöge*

Idegesen néztem a két lányra,akik valamilyen lehetetlen nyelven magyaráztak egymásnak,heves gesztikulásokkal.

-Ebből elég! - Álltam fel,amire mindenki rámkapta a fejét. - Áruljátok el,hogy hova ment ez az eszement! - Csattantam fel pillanatok alatt.

-Liam,azt ne mondd,hogy most tört elő belőled a jó testvér szerep! - Mondta Fearne visszaváltva angolra.

-Jogom van tudni,hogy hol van! - Mondtam nekik.

-Te szereted a húgodat? - Vonta fel a szemöldökét Camille,és somolyogva nézett rám.

-Én?!Előbb halok meg - mondtam kapásból,de valami mégis bántotta a lelkemet...

-Szánalmas vagy Payne - nézett végig rajtam lenézően Fearne,és a szobakulcsát felkapva az asztalról szélsebesen távozott a szobából.

-Hát,akkor jó éjt! - Búcsúzott el Camille ásítva,és őis,akárcsak barna hajú barátnője,távozott a szovából,ezzel itthagyva engem a csapatommal és a barátnőinkkel.

-Liam,ez a láy csak vonzza a bajt!Minek kellett elhoznod? - Kérdezte Zayn felháborodva.

-Mert a húgom,és felelősséggel tartozom érte! - Mondtam neki morogva.

-Li,én tisztelem a döntéseidet,de nem hiszem,hogy Gwendolynnak itt lenne a helye - csóválta a fejét Niall.

-Szerintem érdekes,de nem ide való - értett egyet Louis.

-Tudjátok,azért az elég vicces,hogy pont ti mondjátok mindig azt,hogy ne ítéljünk el embereket elsőre,de ti mégis ezt teszitek - mondta Eleanor gúnyosan és felállt Louis mellől,aki értetlenül nézett barátnőjére.

-Ez a csaj kész őrült!Még mindig fáj,ha rá gondolok - mondta Hazza fájdalmasan.

-Nekem sem szimpatikus - mondta Perrie - Nem közénk való. - Csóválta a fejét,és szorosabban bújt barátjához,akivel éppen nyálat készültek cserélni.

-Lehet igazatok van,és nem ide való - inogtam meg egy kicsit. - Talán haza kéne küldenem őt - gondolkodtam el egy pillanatra,amit mindenki bólogatással helyeselt,kivéve két embert...

-Na jó! - Fújta ki a levegőjét Dani. - Holnap reggel a hallban - mondta a srácoknak,és kilökte őket az ajtón,majd felém fordult. - Liam James Payne! - Mondta ki a teljes nevemet.

-Igen? - Ráncoltam a szemöldökömet értetlenül.

-Még te mondod másoknak,hogy rossz dolog mások felett ítélkezni?Mégis,hogy lehetsz ilyen undorító? - Kérdezte tőlem karba font kezekkel,de még mindig nem tudtam,hogy miről beszél.

-Miről beszélsz? - Kérdeztem meg ami már régóta foglalkoztatott.

-Liam,a húgodról van szó!Nem küldheted haza,mert mások azt akarják! - Mondta hangosabban a kelleténél.

-Szóval ez a baj - motyogtam magamnak.

-Liam,Gwent közel sem ismered! - Mondta mérgesen.

-Ahogyan te sem! - Mondtam neki a leggyengébb kifogást.

-De meg sem próbálod!Adj neki legalább egy esélyt,és akkor bebizonyosodsz te magad is róla,hogy nem olyan,mint amilyennek te most látod! - Mondta nekem kérlelő tekintettel.

-Danielle,ő csak hátráltatni fog,és erről nem nyitok vitát!A leghamarabbi járattal San Francisco-ba küldöm,és nem látom többet!Az meg nem érdekel,hogy apának mit ígértem! - Mondtam felháborodva,és már nyúltam is a telefonomért,amikor észrevettem,hogy Danielle,a kabátját rángatja magára. - Most meg hová akarsz menni? - Kérdeztem sóhajtva,de amikor a táskáját is felkapta,már gondoltam,hogy nem egy kis időre megy el.

-Tudod,régen nem ilyen voltál - hagyta figyelmen kívül a kérdésem - a kapcsolatunk legelején más voltál!Mikor szüneteltettük a köztünk levő "valamit" - mutatta a nyuszifüleket - akkor azt hittem,hogy csak azért,mert nem lesz elég időnk egymásra,viszont mióta újrakezdtük,kezdek egyre jobban ráébredni arra,hogy te már tényleg nem olyan vagy mint akkor.Mitől változtál meg? - Kérdezte tőlem könnyes szemekkel,monológjára csak lesütöttem a szemeimet,és a földet kezdtem el vizslatni.

-Hová mész? - Ismételtem meg a nem régen elhangzott kérdésemet ezúttal halkabban.

-Holnap találkozunk - mondta és könnyáztatta arccal az ajtó elé lépett,és lehajtott fejjel távozott a szobából.Fel sem fogtam,hogy mi történt,mert még az előbbi kis beszédén gondolkoztam.Talán tényleg megváltoztam?Ezekkel a kérdésekkel a fejemben nyomott el az álom,ami igen különös volt...