1.fejezet: Csak most kezdődik el...

Helló!:)

Azt sem tudom,hogy hol kezdjem...Először is: Nagyon-nagyon-nagyon köszönöm a rendszeres olvasókat(!!) :)) Másodszor is: El sem hiszem,hogy milyen kedves kommenteket kaptam a Prológushoz!:) Na jó,nem csöpögök tovább,hanem inkább olvassátok az első részt!;)

xoxo Vicky

 

-Fear? - Vettem fel nyűgösen a telefonomat,ami már egy jó ideje csöröghetett.

-Gwendolyn!Mégis hol a francban vagy?!Megígérted,hogy ma besegítesz nekünk! - Hallottam felháborodott,de egyben csalódott hangját,mire nekem kipattantak a szemeim és ijedten néztem az órámra,miszerint már elmúlt dél is.

-Fear,nagyon sajnálom!Tényleg ott leszek,csak adj időt,amíg elkészülök - mondtam neki sietve,miközben a nadrágomat rángattam fel magamra,viszont válasz helyett hangos sípolást hallottam a vonal másik végéről,ami azt jelezte,hogy letették a telefont. - Vagy csapd rám,ahogyan szokás - morogtam a készülékbe,és felkapkodtam magamra a többi ruhadarabot,majd mielőtt elindultam volna,idegesen húztam fel a csuklómra a szorítót,ami eltakarta a "bélyegemet".Visszanézve kicsit megremegtem,de félelmem hamar elillant.Mikor kiértem a házból,egy laza mozdulattal felpattantam a fekete Kawasaki motoromra,és indulásom előtt fejemre húztam a hozzá tartozó sisakomat,aztán elindultam a tengerpart irányába.Száguldozásom közben,az embereket az utcán látva,kicsit elfogott a hiány érzet,de nem szabad gyengének tűnnöm.Legalábbis,addig nem,ameddig meg nem bosszulom azt,amit anyámmal tett az a szörnyeteg...

-Végre,hogy itt vagy! - Kiáltott fel megkönnyebbülten Camille amikor a part melletti kis parkólóban állítottam le a motort.

-Ennyire nem hiányozhattam - vágtam fancsali képet,amin hangosan felnevetett.

-Annyira pesszimista vagy - forgatta meg a szemeit,de én csak megvontam a vállamat.

-Fearne nagyon kibukott? - Kérdeztem tőle felvont szemöldökkel,mikor elindultunk a parton levő bár felé.

-Nem nagyon,viszont kicsit igaza van,mert rengetegen jöttek,főleg,hogy ilyenkor több a turista is - húzta el a száját. - Ne aggódj,nem annyira ideges mint ahogyan elképzeled - nyugtatott meg,amint meglátta az arckifejezésemet.

-Igazából... - kezdtem volna bele,ha nem szakít félbe egy sipító hang.

-Gwendolyn!! - Hallottam meg messzebről egy hangot,ami nagy valószínűséggel Fearnehez kapcsolódott. - Mégis,hogy képzeled azt,hogy késel?Már egy órája szenvedünk,de te nem voltál hajlandó bejönni ide!Most szépen felveszed magadra azt a nyamvadt kötényt és beállsz dolgozni! - Dobta nekem idegesen a fekete rongyot,amit én döbbenten kaptam el. - Nyomás! - morogta nekem és gyorsan még a kezembe nyomta a jegyzettömböt.Kerek szemekkel néztem Fearne után,majd a vigyorgó Camille felé fordultam.

-Nekem ne is mondd!Reggel óta ennyire pörög! - Emelte fel védekezően a karjait,aztán sóhajtva szólalt meg. - Szerintem inkább menj és vedd át a helyét,mert kicsit ráférne a pihenő - mondta nekem kedvesen,én pedig szemforgatva 'vegyültem el' az asztalok között.Hála a sok nyelv tanulásomnak sok vendéget meg tudtam érteni,akik boldogan adták le a rendelésüket nekem.Na igen,mivel sok a szabad időm,így unalmamban megtanultam különböző nyelveket.Amikor a svéd vendégeinknek kivittem a kért italokat,mosolyogva folytam bele a beszélgetésükbe.

-Hur länge är du här? /Mióta vannak itt?/ - Kérdeztem kedvesen,mire az idős házaspár szélesen elmosolyodott.

-I går kväll vi anlände /Tegnap este érkeztünk/ - mondta nekem az ősz hajú nő,majd bágyadtan megszólalt a férje.

-Men i morgon åker vi tillbaka till /De holnap hajnalban megyünk is vissza/ - mondta letörten.

-Jag är ledsen. Som för mig, jag måste gå, är jag glad att träffa dig! /Sajnálom. Viszont nekem mennem kell!Örülök a találkozásnak!/ - Köszöntem el sietve,aztán lehuppantam a lányok mellé a bárszékre. - Ti ezt,hogy bírjátok? - Sóhajtottam lihegve,amikor már a széken pihegtem.

-Ugye,hogy nem is olyan könnyű?És én ezt reggel óta csinálom! - Mondta hitetlenkedve Fear. - De hála az égnek kezd csökkenni a létszám - nézett körbe kis mosollyal az arcán.

-A heteshez most ültek le - nézett fel egy pillanatra Cam,majd megakadt az említett asztalnál a tekintete. - Majd én felveszem a rendelést - pattant fel hirtelen a helyéről,amit mindketten érdekesen néztünk.

-Camille mi a baj? - Kérdeztem tőle felvont szemöldökkel,de ő csak hevesen megrázta a fejét. - Cam nem kérdezem meg mégegyszer! - figyelmeztettem már kicsit mérgesebben.

-Oké,de ne borulj ki - kezdett bele,és közben kifújta a benntartott levegőjét. - Szóval,itt van a rokonod - bökte ki végül nehezen,mire én a döbbenettől kiköptem a számban levő almalevet,majd értetlenül,de egyben dühösen izzó szemekkel néztem rá.

-Hogy mi? - Ugrott két oktávval feljebb a hangom,aztán mikor megláttam,hogy mindegyik asztal felémfordul,mosolyt erőltettem az arcomra. - Tudod mit?Majd én felveszem a rendelést,ti pedig pihenjetek csak.Úgyis nagyon elfáradtatok - mondtam nekik negédesen mosolyogva,és mielőtt bármit is szólhattak volna,gyors léptekkel mentem a hetes asztalhoz. - Sziasztok,mit hozhatok? - Kérdeztem tőlük,miközben végignéztem a bandán.Amikor szembetaláltam magam a híres rokonommal,a hányinger elkapott.

-Ismerős vagy nekem - szólalt meg elmerengve a kiszemelt személy,amitől ijedtemben elkezdett remegni a lábam. - Biztos az egyik koncerten találkoztunk - legyintett unottan. - Amúgy meg kávét kérnék sok tejjel.

-Én egy dupla sajtos szendvicset kérnék - felelt a kérdésemre a szőke hajú srác,akinek enyhe akcentusa volt.

-Nekem egy nagy kóla - mosolyodott el a göndör hajú egyed,aztán kerek szemekkel meredt mögém.

-Én egy mentes vizet kérnék - mondta a barna hajú lány,és kedvesen mosolyogva nézett rám.

-Én is - mosolygott a göndörebbik,aki mellette ült.

-Egy narancslevet kérnék - nézett rám nagy kék szemeivel az egyik srác,de hangja hallatán majdnem elnevettem magam.

-És neked?Mit hozhatok? - Fordultam a tetovált fiúra,aki felvont szemöldökkel mért végig.

-Egy kávét - bökte ki végül.

-Tejet bele vagy cukrot? - Kérdeztem unottan.

-Ahogyan te szoktad - mosolyodott el (gondolom) csábosan,amitől nekem felfordult a gyomrom.Idegesen trappoltam vissza a bárpulthoz,ahol a lányok kíváncsian nézték a kezdődő dühkitörésemet.

-Ezek mégis mit képzelnek magukról?!Hogy bármit megtehetnek?!Hát el kell,hogy mondjam nagyot tévednek! - Kiabáltam el magam,mikor beértünk a konyhába.

-Gwen mi történt? - Tette fel a kérdést értetlenül Camille.

-Az az öt idióta!Liam maga a fő gyökér,az a tetovált pedig flörtölni akart velem,ami köztudottan nem jön be!Még hogy én egy koncertjükön!Nevetséges! - Morogtam dühösen,és nekiláttam a szendvics elkészítésének.

-És mit akarsz tenni? - Kérdezte Fearne.

-Hogy érted? - Kérdeztem tőle összevont szemöldökkel.

-Nem vagy az a fajta lány aki ezt csak annyiban hagyja.Valamit kell tenned ilyen esetekben - magyarázta nekem,amiben igaza volt.Drága bátyám kávéjába "véletlenül" belecsúszott egy ici-pici só,mint ahogyan a fekete hajú kávéjába is.Amikor kivittem az asztalukhoz,ezer wattos vigyorral pakoltam le a tálcámról a dolgokat.

-Remélem ízleni fog - mondtam mézes-mázos hangon,aztán gyorsan visszatipegtem a csajokhoz. - Három,kettő... - kezdtem bele a visszaszámolásba,mikor meghallottam,két hangot,ami hangosan kezd el káromkodni. - Egy - fejeztem be mosolyogva,amin a lányok elkezdtek dőlni a nevetéstől,én pedig győzedelmes mosollyal meredtem a hetes asztal irányába.

-Gwen,te nem vagy normális - nevetett könnyeit törölgetve Cam.

-És még csak most kezdődik el - mondtam gúnyos mosollyal az arcomon,majd visszafordultam a társasághoz,akik közül mindenki nevetett,kivéve a két ifjút,akiknek nem volt felhőtlen a jókedvük...